2015-11-28

Párizson innen és túl

Földművelésügyi Minisztérium, Corvinus Egyetem, Energiaklub. Mind olyan szervezetek, akik november hónapban az egyházaknak az ökológiai válságra adott válaszait vették vizsgálat alá. Micsoda hullámverés, micsoda felhajtás. Mintha valamilyen természetfeletti jelenést kellene sürgősen értelmezni. Igen, nem vitás, hogy valami jelentős, vízválasztó esemény történt az egyház berkeiben. Megjelent Ferenc pápa: Áldott légy kezdetű enciklikája.

Ereje, fontossága, szükségszerűsége, időzítése, mélysége és közérthetősége megkérdőjelezhetetlen. A római katolikus egyház legnagyobb tekintéllyel bíró személye a helyén akarja kezelni a kérdést, ezért teszi le az asztalra ezt az iratot, amit felekezettől függetlenül, minden embernek ajánl.
„Olyan megbeszélésre van szükség, amely valamennyiünket egyesíti, mert a környezettel kapcsolatos kihívás, melyet megélünk, és annak emberi gyökerei, mindannyiunkat érdekelnek és érintenek. A magatartásformák, amelyek akadályozzák a megoldás útját – a hívők között is – a probléma tagadásától a közömbösségig, a kényelmes beletörődésig vagy a technikai megoldásokban való vak bizalomig  terjednek. Új, egyetemes szolidaritásra van szükségünk.”  (Ferenc pápa)
            Azért érdemes figyelmeztetni magunkat, mielőtt teljesen átszellemült állapotba kerülünk, hogy a „teremtésvédelem” kérdése, ahogy az katolikus és protestáns egyházak hívják a környezetvédelem egy sajátos formáját, 1999 óta akár hazánkban is a közbeszéd tárgya lehetett volna. Ekkor jelent meg ugyanis dr. Bolyki János teológiai professzor tollából a „Teremtésvédelem” – Ökológiai krízisünk teológiai megközelítése c. munkája. Majd ezt követték nagyszerű műhelymunkák, mint pl. a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, ahol a Szociáletikai Tanszék két ilyen témájú könyvet is kiadott „A teremtett világ megőrzése”(2000) címmel.    
Az itt olvasható tanulmányok, előadások, illetve dolgozatok arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a Biblia helyes értelmezése, a keresztyén spiritualitás, valamint az emberről és az Istenről alkotott hiteles kép alapján a keresztyén hitnek és teológiának van mondanivalója az ember és a világ kapcsolatáról: az, hogy a teremtett világ megőrzése számunkra hitkérdés, hogy a környezet megőrzése és művelése megfellebbezhetetlen isteni parancs. (Dr. Fazakas Sándor)
            A téma népszerűsége több mint egy évtized múlásával sem csillapodott, mert egyházi és világi berkekben egyaránt foglalatoskodtak a felelőségi kör kimérésével, a lelkiismeret ébresztésével és a praktikum elsajátításával. A katolikusok Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületbe tömörülnek, az evangélikusokat az Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport szervezi, a reformátusoknak pedig Ökogyülekezeti Mozgalmuk van. A keresztyén törekvések összehangoltságát mutatja, hogy a Párizsi Klímacsúcsra komoly, demonstratív célzatú, ökumenikus kerékpáros zarándoklattal készültek. Az Európát átszelő észak-dél, kelet-nyugati irányba haladó kerekezők üzenete, már megérkezett a francia fővárosba. A szimbolikus staféta, amit egymásnak adtak át a különböző nemzetek fiai azt a földet tartalmazza, aminek a megmentéséért az egyházak jelenleg is imádkoznak és dolgoznak.
„Mozgásban levő társak, zarándokok közössége vagyunk. Az élet teljessége felé utazunk együtt. Imádkozunk Isten vezetéséért és buzdításáért, hogy az igazságosságért folytatott jelentős és alkotó jellegű kapcsolatokon át zarándoklatunk nyitottá tegyen minket egymás iránt. Élet Istene, vezess, hogy igazságod és békéd eszközei lehessünk!”
(A Spitzbergákról induló zarándokok imádsága)

„Urunk vagy, s ura vagy teremtett világunknak. Fájlaljuk a rombolást, pusztítást, az elorzott javakat, a bitorolt földet, a kapzsi szívet, melyek a mi vétkeink. Szeretnénk mi is jótéteményt gyakorolni felebarátaink és bolygónk iránt. Add Urunk, hogy világunk felé úgy közeledhessünk, mint ékességed, pompás díszed, fejedet keretező koronád felé.”
(A magyar kerekezők Tokajban elhangzott imádsága)

            Ilyen indítékok mentén szerveződött november 28-án a IV. Ökogyülekezeti Konferencia Budapesten. A együtt gondolkodásnak a témája nem is lehetett más, mint az éghajlati igazságosság és a párizsi klímacsúcs. Gondolhatnánk, hogy ennyi értekezés, találkozó, megbeszélés, szeminárium után lanyhult az érdeklődés az egyházi szerepvállalás és a párizsi előrejelzések iránt. Bár létszámában nem a legerősebb szimpózium volt a több mint 30 főnyi résztvevővel, de az aktivitást és az elhangzott gondolatok „up to date” voltát és mélységét tekintve figyelemreméltó.
            A nyitó áhítatot Fekete Ágnes tartotta, akinek felvezető gondolatait a „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (II. Tim 1:7) gondolat köré építette. A mindennapi félelmek felvillanása után előkerültek az életösztönünkből fakadó görcseink, ami a terrorizmus és a klímaváltozás okozta kiszámíthatatlan jövő által kelt pánikot. Persze a félelem bizonyos dózisban orvosság, de a napi pusztítás és káosz hullámai már rég a fejünk búbján is átcsapnak. Fekete Ágnes kiemelte, hogy az isteni szeretet lángjának a továbbadása lehet a mi fegyverünk a jelen félelmeivel szemben.

Fekete Ágnes református lelkipásztor, az Ökogyülekezeti Tanács tagja
            Feiler József klímaszakértő előadásában először magával a klímaváltozás problémájával szembesítette a jelenlévőket. Több szemléltető példával, és animációval adott ébresztő impulzusokat.
„Jelen időről beszélünk. 2015 februárjában szintén rekord méretű volt a kiterjedés csökkenése az Északi-sarkon a jégfedettségnek. Mi még megérhetjük azt, hogy teljesen jégmentes lesz az Északi-sark.”
( Feiler József)

Feiler József klímaszakértő
A kihívás nagyságának érzékeltetése után tért rá a Párizsban zajló klímacsúcs lehetséges forgatókönyveire. A korábbi kudarcok, rossz reakciók fenntartásokat fogalmaznak meg a külső szemlélőkben és a bennfentes elemzőkben egyaránt. A világ nagy része azért szurkol, hogy valós eredménnyel záruljanak a tárgyalások. Most egy olyan egyeztetésre kerül sor, ahol az előzőektől eltérően az egyházaknak sokkalta komolyabb szerepe lesz. A vallási közösség tárgyalási pozícióját erősíti a közelmúltban megjelent pápai enciklika is. 
            A fő probléma Feiler szerint a résztvevők vállalásaiban rejlik. Ha valami nem ellenőrizhető, ha mindenkire rá van bízva a jelentés indikátorainak a meghatározása, ha nincs összehasonlítási lehetőség, akkor nem jutunk előre. Nehézséget okozhatnak még a nagykibocsátók, hogy épp merre mozdulnak, milyen érdekek, elképzelések, paktumok mentén navigálnak. Aztán még egy bizonytalansági faktor, hogy a döntéshozók, a miniszterelnökök, milyen belső elkötelezettséggel térnek haza a tárgyalásokról. „Talán ez még fontosabb annál, hogy mi van a tárgyalási szövegben.” – vélekedett az előadó.
            Csak úgy lehet valóságos kihatása a párizsi tárgyalásoknak, ha hosszú távú célokat, mondjuk 2100-ig – képesek megfogalmazni és azokban megegyezni a résztvevők. Ha meglesznek ezek az adatok, az elérni kívánt értékek, akkor erről a gazdasági szereplőket tájékoztatni kell, hogy milyen beruházásokban gondolkodjanak. Ami szintén elengedhetetlen a pozitív változásokhoz az az átláthatóság. Pl. a fejlődő országok is tegyék nyilvánossá a széndioxid kibocsátási adataikat.
            A felvázolt három lehetséges forgatókönyv, mind hordozott magában valami kockázatot. Az első modellezett forgatókönyvben pesszimizmusra adhat okot, ha nincs valós megállapodás, nincs politikai eltökéltség, nem stabil a felálló rezsim. A második forgatókönyv, ami elfogadható lenne ugyan, de abban is megjelenik egy kakukktojás. Ezt tűzfal szindróma, amikor is a gazdag országok (pl. Szingapúr) ugyanazokat a kedvezményeket követelik a maguknak, mint a valóban fejlődő országok. A harmadik variációban, ahol ugyan minden összevág, az óvatosság elengedhetetlen. Az adaptáció egy olyan mentesítő folyamat, ami az éghajlatváltozásból eredő károkat mérsékli. Itt viszont a fejlett országoknak kellene plusz vállalásokkal, komoly önmérséklettel ösztönözni a folyamatot.
            Kodácsy Tamás teológus előadásában, a „Mi tehet az egyház?” kérdésre adott izgalmas válaszokat. Rögtön az elején leszögezte, hogy nem is lehet kérdés az egyházak szerepe. Nagyon sokat tehetnek azért, hogy milyen jövőre ébredünk. Első lépében rámutatott a Tízparancsolatnak milyen ökológiai vetülete lehet. „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad tenéked!” (II. Móz 20:12) – olvassuk a Bibliában.
Soha ilyen szituáció nem volt a világtörténelemben. Az éghajlati igazságosság, közös erőforrás halmazt jelenti. Régen ez az erőforrásokon osztozás egyszerűbb volt. Látható volt ki hol húzza meg a határt. Ma sokkal kegyetlenebb a helyzet, mert a földet, az erőforrást nem a szomszédunktól vesszük el, hanem a gyermekeinktől. Úgy vesszük el tőlük, hogy nem tudnak ellenkezni.   
       
 
Kodácsy Tamás, református lelkipásztor, az Ökogyülekezeti Mozgalom elnöke
  Az előadó nem a párizsi forgatókönyvek valamelyikétől reméli a változást. Szkeptikus és nem gondolja, hogy lesz olyan eszköz és megállapodás, amivel ellenőrizni lehet az üvegházhatású gázkibocsájtás csökkentését. Az országok és bennük az egyének úgy gondolkodnak, hogy miért pont ők korlátozzák magukat, miért ők oldják meg a Föld problémáját, tegyék meg mások, a hatalmasok. Erre csak a Jézusi megoldás adhat feleletet: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mt 22:29) Isten teheti képessé a különböző országok lakóit arra, hogy ne észérvek mentén, önző módon tekintsenek a klímaváltozás következményeire.
            Ebben a feszültségben, amikor a keresztyén ember vajúdik a tehetetlenség krízisében, adhat feloldást Selly McFagu gondolata:
„Az isteni szeretet nem csak akkor van velünk, amikor aktívan teszünk a bolygónk pusztulása ellen. Hanem a tehetetlen szenvedésünkben is jelen van, amikor bolygónk meggyógyítása kudarcra van ítélve.”
(Selly McFagu)
A párizsi tárgyalásokon ennek a más dimenziónak a szükségességét hangsúlyozta Kodácsy, és szerinte bizakodásra adhat okot az, hogy az egyházak ott lehetnek. Egy hajnali állapotban élünk, ami a sötétségből jön, de a világosságot vetíti előre.  Kodácsy Tamás azt próbálta teológiai érveléssel megértetni, hogy a jelen lehetőségein túl a keresztyén ember számára ott az Istenbe vetett hit, ami a végtelenre nyitott. A Mindenható nem szűkösködik a lehetőségekben. A Szentírásból az Ézsaiás próféta könyvét hozta példának, ahol a „teremtés” fogalmának a felvillantásával vigasztalta a fogságban lévő népét Isten. Amikor előre tekintünk, akkor is a teremtés fogalma ad magyarázatot az eljövendő új égre, új földre és új Jeruzsálemre.
„Jeruzsálemről van szó. Falról van szó. Folyóról van szó. Újjáteremtésről van szó. Bennem azt a kérdést veti fel, hogy amit most teszek, azzal hogyan fogok szembesülni a kozmikus Krisztus képben. Amikor várjuk a világ végét, akkor a mi feladatunk nem a siettetése a mielőbbi pusztulásnak, hanem amit Isten jónak alkotott annak a megőrzése.”
(Kodácsy Tamás)
           A konferencián az újonnan belépő ökogyülekezetek is bemutatkozhattak. Valamint Újvári László ismertette legújabb projektjeit. Egyrészt a helyszínen meg lehetett tekinteni az énekesmadarakról készült kiállítását. Másrészt kedvcsinálónak levetítette Czikó Tivadar, Lévays diák kisfilmjét, ami a telkibányai tűnemezelős foglalkozást örökítette meg.

Lovadi István lelkipásztor, Sellyei Református Gyülekezet

Mindák Éva, Szegedi Roma Szakkollégium


Ujvári László nemez munkái
Szűcs Boglárka program referens beszámolt az elmúlt év eseményiről. Mivel az Ökogyülekezeti Mozgalom rohamléptekkel növekszik, 2012 óta 19 ökogyülekezet alakult az országban, szükséges, hogy az eddigi önkéntes munkát több professzionális, fizetett munkatárs is segítse. Reménység szerint 2016-tól megújult, a jövő igényeihez illeszkedő formában fog az Ökogyülekezeti Tanács működni.

Szűcs Boglárka, Ökogyülekezeti Mozgalom referens
Szalay László Pál írása
 az Ökogyülekezeti Tanács tagja

2015-11-09

Egy igazságosabb és fenntarthatóbb holnapért

Október 12-14. között Németországban rendeztek konferenciát a környezeti igazságosság témájában, melyen európai egyházak vezetői is részt vettek, többek között Heinrich Bedford-Strohm (EKD elnök püspök), Emmanuel metropolita (CEC alelnök), valamint finn és norvég püspökök. Az egyházi vezetőkkel egy panelbeszélgetésre is sor került, ezen Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok mutatta be a magyarországi egyházak teremtésvédelmi munkáját. Dr Botos Barbara klímaszakértő (az Ökogyülekezeti Tanács tiszteletbeli tagja) főelőadást tartott a közelgő Párizsi Klímacsúcs előzményeiről. Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) a találkozó végén az alábbi levelet fogalmazta meg a Zarándoklat az Éghajlati Igazságosságért és az ENSZ Párizsi Klímacsúcsával kapcsolatban.
„Boldogok, akik megtartják a törvényt, akiknek tettei mindenkor igazak.” (Zsolt 106,3)

Európa különböző országaiból, mint a CEC tagegyházainak képviselői, egyházi vezetői és a Zarándoklat az Éghajlati Igazságosságért résztvevői találkoztunk a németországi Schwerte-ben 2015. október 12–14. között. A hit szemszögéből, ökumenikus szellemben beszéltünk a klímaváltozásról és a Párizsi Klímacsúcsról.
A klímaváltozás és a tömeges szegénység napjaink legnagyobb és legsürgetőbb kihívásai közé tartoznak, amelyekkel a világnak szembe kell néznie. A klímaváltozás elsődleges hatásai már egyértelműen érzékelhetők a leginkább veszélyeztetett területeken és közösségekben. Azonnal vissza kell fognunk a szén-dioxid kibocsátásunkat és meg kell erősítenünk a legsebezhetőbb területeken élők ellenálló képességét, ha valahogyan még meg akarjuk őrizni Isten jó teremtését a maga teljes gazdagságában.
Ebben a helyzetben az egyházak emlékeztetnek mindenkit, hogy kölcsönösen felelősek vagyunk egymásért, beleértvea jövő nemzedéket is. Isten mindannyiunkat arra szólít, hogy legyünk igazságosak, és hogy mindent tegyünk meg azért, hogy egy fenntarthatóbb világban éljünk. „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj, hogy életben maradj, és megtarthasd birtokodban azt a földet, amelyet Istened, az Úr ad neked.”  (5Móz16,20). Bátorít minket, hogy védjük a gyengéket, és igaz örökséget hagyjunk gyermekeink gyermekeinek.
Sokféle háttérből érkeztünk, és találkoztunk zarándokokkal, akik hazájukból vándorolnak Párizsba. Inspirált minket elkötelezettségük, hogy reményt hirdessenek, és hogy a jelenlegi, pazarló társadalmunk szokásai ellenére cselekedjenek. Tapasztalatainkból adódóan mélyen hiszünk abban, hogy egész életünknek a szolidaritás és a fenntarthatóság jegyében meg kell változnia.
A zarándoklat egy módja annak, hogy felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a klímaváltozás az életmódunkról, a gondolkodásmódunkról, és a hitünkről szól. Mindannyian zarándoklaton vagyunk, ami egy exodus a szénalapú gazdaságból. Együtt vándorolunk a klímaváltozás menekültjeivel és migránsaival azért, hogy védjük a jövő nemzedékek jogait egy fenntartható világban élhető élethez. A zarándoklat nem csak a jövőre vonatkozó aggodalmainkat, hanem reményeinket is kifejezi. Ebben a remélt jövőben az egész teremtés részeként szabadságban, békében és igazságban élhetnénk együtt.
Figyelembe véve a tudomány álláspontját, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) 5. jelentését, amely szerint ahhoz, hogy a globális felmelegedés évente csak 2 fokos melegedést okozzon, sürgősen cselekednünk kell. Kérjük politikai vezetőinket, hogy kezdeményezzenek azonnali lépéseket a fenntartható jövő érdekében!
Európai vezetői szerep a közjó érdekében
Kérjük a politikai döntéshozókat, hogy lássanak túl a rövid távú cselekvéseken és működjenek együtt annak érdekében, hogy maradandó döntéseket hozhassanak a közjó érdekében. A párizsi konferencián csak akkor jöhet létre egyezmény, ha félretesszük személyes érdekeinket és erre a feladatra koncentrálunk, amelyet csak együtt tudunk megoldani. Az Európai Unió a második legnagyobb kibocsátója mind a már felgyülemlett, mind a fogyasztás miatt most kikerülő üvegházhatású gázoknak. Ennélfogva történelmi és időszerű felelősségünk van abban, hogy foglalkozzunk azzal, ami közös otthonunk bolygóján veszélyezteti az életet.
Különösképp kérjük az EU politikai vezetőit, hogy tegyenek lépéseket a fejlett és a fejlődő világ közötti különbségek áthidalására azzal, hogy a globális erőfeszítésekből megfelelő módon veszik ki részüket, és azzal, hogy hatékony pénzügyi, technológiai és jogi segítséget nyújtanak a legszegényebb és leginkább sebezhető államoknak. Ezen államok már most szembesülnek az alkalmazkodás kihívásaival, halálos veszteségekkel és károkkal.
Kiemelten kérjük kormányainkat, hogy állampolgáraik fokozott ösztönzésére és elkötelezésére kezdeményezzenek hosszú távúakciókat. A klímapolitika ne csak az ipari és mezőgazdasági tevékenységekre korlátozódjon! A klímaváltozás mögött egy olyan gondolkodásmód áll, ami a háztartások és egyének folyamatosan növekvő fogyasztásán és pazarlásán alapul. Ezt a problémát a gyökereinél kell kezelni, nem elég csak a következményeivel foglalkozni. Bár a tudomány és a technológia fontos szerepet játszanak a helyzet megoldásában, önmagukban kevesek. Az etikai kérdések megválaszolása, valamint oktatás és az emberek bevonása a klímaprogramok nélkülözhetetlen elemei.
A klíma akciók nem csak a kormányokra tartoznak. Mindannyian felelősek vagyunk, ki kell vennünk a részünket a feladatokból.

Felkérjük Európa egyházait a világ hívő közösségével együtt, kötelezzék el magukat a következőkben:
- Kövessük azon hívő közösségek példáját, amelyek csatlakoztak a globális klímazarándoklathoz vagy az éghajlati igazságosságért folytatott böjthöz.
- Viseljünk felelősséget Földünk, közös otthonunk iránt, úgy mint egyének, és minthívő közösségek.
- Gondolkozzunk el fogyasztói szokásainkról, és alakítsunk ki fenntarthatóbb gyakorlatokat és életmódot. Vizsgáljuk meg szervezeteink és intézményeink karbonlábnyomát, csökkentsük azokat, keressünk és alkalmazzunk zéró szén-dioxid kibocsátású stratégiákat, és ahol lehet, mellőzzük a fosszilis üzemanyagokat.
- Mérjük fel, hogy mekkora kockázattal jár az éghajlatváltozás közösségeinkre,csökkentsük ezeket és készüljünk a megelőzésre. Bátorítsuk közösségeinket, hogy 2025-re célirányosan és rugalmasan készüljünk fel a klímaváltozás hatásaira, és tegyünk lépéseket annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjunk a klímaváltozás következményeihez.
- Tegyünk folyamatosan lépéseket azért, hogy közösségeinkben tudatosodjon a klímaváltozással kapcsolatos teremtésvédelmi felelősségünk, mélyítsük el az ember és természet közötti összefüggő kapcsolat megértését, tegyünk többet és járjunk közben kormányainknál az éghajlati igazságosságért.

Forrás: reformatus.hu

2015-11-02

Közösségvállalás a párizsi klímacsúcsig

Brüsszel – Az ENSZ klímaváltozási konferenciájára (COP21) Párizsban kerül sor 2015. november 30 és december 11. között. Az 1992-ben született keretmegállapodási szerződés óta ez a 21. találkozó, melyre sokan nagy várakozással tekintenek.
A párizsi klímacsúcs célja, hogy elérjék az üvegházhatású gázok kibocsátásának oly mértékű korlátozását, amellyel a Föld éghajlatának átlaghőmérséklete az ipari forradalom előttihez képest legfeljebb 2 Celsius-fokkal lehetne magasabb. Ennek a korlátozást biztosító közös megállapodásnak azért van nagy jelentősége, mert ennek hiányában 2020-tól semmilyen globális klímaszerződés nem lépne életbe, s az egyes országokat semmi sem fogja kötelezni a légkör és az éghajlat védelme érdekében tett lépésekre.
A klímaváltozás következményeiről sok információt ismerünk, gyakran saját bőrünkön is tapasztaljuk, de az utóbbi évek egyik legmegrázóbb híre az, hogy a Klímaváltozás Államközi Fórumának (IPCC) legutóbbi, 2014-es jelentésében is kimutatták a kutatások: klímánk megváltozásában már tagadhatatlan az emberiség hatása. Amennyiben pedig idén decemberben Párizsban nem születik minden emberre vonatkozó megállapodás, a Föld klímája a jelenleginél sokkal drámaibb változásoknak néz elébe. Századunk végére – unokáink felnőttkorára – a Föld légköre akár 4 Celsius-fokkal is emelkedhet, mely katasztrofális következményekkel járhat az akkori generációkra nézve.
Az éghajlatváltozásról olvasva könnyen hiszünk azoknak a hangoknak, amelyek szerint mindez csak távoli vízió, vagy legfeljebb egy hosszú és lassú folyamat eredménye, az egyes ember pedig úgyis tehetetlen ennek megváltoztatásában. Pedig ha mélyebben megnézzük az összefüggéseket, akkor láthatjuk, hogy számos olyan jelenség érkezik hazánkba is, amelynek kialakulásában az éghajlat megváltozása is jelentős szerepet játszik.
A klímaváltozás iránti felelősségtudat erősítésére a Lutheránus Világszövetség klímaböjtöt hirdetett meg. Az ötlet 2013 novemberétől eredeztethető, amikor a varsói COP19 klímacsúcs Fülöp-szigeteki képviselőjének, Yeb Saño-nak a családját is utolérte a konferencia ideje alatt a szigeteken pusztító Yolanda nevű tájfun. Akkor ezrek haltak meg, s tízezrek váltak otthontalanná. Yeb elhatározta, hogy – otthon maradt éhező társaival vállalt szolidaritása jeléül – addig nem vesz magához ételt, míg a varsói klímacsúcs véget nem ér, vagy olyan döntést nem hoznak, amely megfékezi végre az otthonukat évtizedek óta sújtó környezeti katasztrófákat. Két évvel ezelőtt világszerte több százan támogatták Yeb-et, s csatlakoztak hozzá a böjtben.
A varsói klímacsúcs eredménytelen volt, minden döntéshelyzetet a 2015-ös párizsi eseményre továbbítottak a képviselők. A „klímaböjt” akciója (fastfortheclimate.org) viszont világméretű mozgalommá vált, melyben fiatalok és idősek, egyének és csoportok, keresztény és civil közösségek együtt próbálják meg felhívni a világ döntéshozóinak figyelmét arra, hogy sokkal többet kell tenniük ennek a krízisnek a megoldásáért. Azonnali és határozott cselekvésre van szükség, ha egy biztonságosabb éghajlatú jövőt szeretnénk megvalósítani. A klímaböjtben résztvevők ezért imádkoznak, s ezért böjtölnek évente vagy havonta egy napot.

A klímaböjt tavaly november óta bejárt minden földrészt, míg végül októberben Európába érkezett, így ezekben a napokban az európai országok közösségeinek és egyházainak képviselői vesznek részt benne. A magyarországi egyházak ökumenikus teremtésvédelmi munkacsoportja november 2-ára vállalta a klímaböjt „stafétáját”, melyhez bárki csatlakozhat otthoni környezetében. Legyünk mértékletesek, tegyünk együtt a klímaváltozás ellen, s imádkozzunk unokáink éghajlatáért!

Zarándokok a klímacsúcs felé

Mozgásban levő társak, zarándokok közössége vagyunk. Az élet teljessége felé utazunk együtt. Imádkozunk Isten vezetéséért és buzdításáért, hogy az igazságosságért folytatott jelentős és alkotó jellegű kapcsolatokon át zarándoklatunk nyitottá tegyen minket egymás iránt. Élet Istene, vezess, hogy igazságod és békéd eszközei lehessünk!” – ezzel az imádsággal indultak útnak az Egyházak Világtanácsa szervezésében azok a zarándokok, akik az éghajlatváltozás igazságtalanságot és békétlenséget hozó, globálisan egyre erősödő hatásaira akarják felhívni az emberek és a világ vezetőinek figyelmét. A cél az ENSZ párizsi klímakonferenciája, a COP 21. 
A zarándoklat ötlete az EVT 10. Nagygyűlésén vetődött fel 2013-ban, ahol a résztvevők a saját, Istentől kapott adottságaik, értékeik és lehetőségeik ajándékain keresztül látták meg felelősségüket a teremtett világ és a benne élők sorsáért. A zarándoklat alapvető felismerése, hogy a keresztény gyülekezetekben élő emberek mindannyian ismerhetik és átélhetik az egyház, az emberiség és az egész teremtés egymásra utalt kapcsolatát. Aki Jézus útmutatása szerint keresi Isten  akaratát, csupán a saját élete keretein belül nem találhat kielégítő választ. A teremtő Isten egymásra bízza az embereket azzal a feladattal, hogy baj vagy szükség esetén képesek legyenek hatékonyan összefogni az önzés különféle formáinak világromboló hatásai ellen. A Föld jelenlegi állapotában, amikor az egyik legjelentősebb globális veszély az ipari társadalommal együttjáró életmódból is következő éghajlatváltozás, nagy szükség van azokra, akik a teremtés értékeinek felismerése mellett az összefogás erejét is ismerik és meg is akarják ezt mutatni. Az egymástól elszigetelődően élő emberek alkotta individuális társadalom jelentős része nem hisz az egyéni életmódváltoztatás jelentőségében, mert már nem ismeri a közösség erejét. A kereszténység számára viszont mindennapi élmény a közösség, és minden földrajzi környezetben képes lehet megmutatni ennek jelentőségét.
A hatékonyság és eredményesség érdekében a zarándoklat szervezői azt ajánlották a résztvevőknek, hogy három lépcsőben gondolják végig lehetőségeiket az úton. Az első az ajándékokért adott hála. Ebbe nemcsak az élet fenntartásához szükséges  mindennapi feltételek tartoznak bele, hanem maga a közösség is. Sokszor elfelejtjük talán, de enélkül saját életünkről sem tudnánk gondolkodni és beszélni. A második a sebek felkeresése és meglátása. A zarándoklat útvonala szándékosan vezet át olyan helyeken, ahol tapinthatóvá válik a rászorultság és a segítség szüksége. A teremtés sebeivel való találkozás alkalmassá tehet saját felelősségünk meglátására ezek előidézésben, és lehetőséget kínál enyhítő szerepvállalásaink mérlegelésére. A harmadik lépcső az igazságtalan és békétlen állapotok megváltoztatása. Változást előidézni elsősorban maga is változóban levő ember tud, aki benső tapasztalatból ismeri a változás természetét. A mások életével való törődés először is bátorságot igényel, hogy kilépjünk saját világunkból és megfelelő módon érkezzünk el a másik ember világának határára. A gonoszság létformái elleni fellépés -- legyen szó gazdasági, környezeti, oktatási, kisebbségi eredetű elnyomásról vagy akár testi kihasználásról -- tapasztalt, gyakorlott, tettrekész és erős lelket igényel, amelyre külön fel kell készülni. A keresztények nem eredendően alkalmasak az igazságosság és békesség előmozdítóivá lenni, hanem az ilyen tevékenységük hosszabb, tudatos és közösségileg kialakult folyamat eredménye lehet. E három lépcsőt a korai teológiai hagyomány szakkifejezésével élve a szervezők a via positiva, via negativa és via transformativa, azaz az adottságok, a hiányok és a megváltoztatás útjának formájában ajánlották a résztvevők figyelmébe.
A zarándoklat országonként eltérő módon történik. Legészakibb pontját tekintve a norvégiai Spitzbergákról indult. Flensburgnál lépett be Németországba, majd az ország délebbi pontjain találkozik azzal a folyamattal is, amely Kárpát-Ukrajnából indulva, hazánkon keresztül, Sopronban jutott el Ausztriába. A zarándoklat itthon kerékpárokkal történt, amelyről az érdeklődők a „Tekerj a felebarátodért” programnéven kaphattak híreket az elmúlt napokban. Így jutnak el az európai keresztények november végére Párizsba, ahol szervezett és előre bejelentett formában, jelentős biztonsági intézkedések mellett imádkozhatnak együtt a tárgyalások sikeréért más vallások képviselőivel
Szöveg: Kodácsy-Simon Eszter, Béres Tamás, fotó: ceceurope.org, Martyn Goss
evangelikus.hu